Rólunk
„Azt tapasztalom, hogy rendkívül nehéz felnőtt embereknek bármit is megtanítani. Ugyanakkor viszonylag könnyű olyan feltételeket teremteni, amelyek mellett maguktól tanulnak”.
(Sir John Harvey-Jones)
Küldetésünk
Alapítványunk a mindennapi nehézségek leküzdéséhez kínálja fel a közös munka lehetőségét azoknak a látássérült személyeknek, akik az önállóságuk visszaszerzésén szeretnének dolgozni.
Céljaink
Az 1996-ban alakult Fény a Sötétben Alapítvány (FSA) közhasznú szervezet célja a látássérült emberek elemi és komplex (re)habilitációja, társadalmi integrációjuk érdekében az önálló életvitelhez szükséges kompetenciák elsajátításának támogatása. További célunk a Vakok Állami Intézetében (VÁI) élő látássérült személyek kulturális és szabadidős programjainak támogatása, életkörülményeik javítása.
Tevékenységünk
Az Alapítvány 14 munkatárssal Közép-Dunántúlon (Tata) a Megoldás Elemi Rehabilitációs Központot , Közép-Magyarországon (Budapest) a Híd Elemi Rehabilitációs Központot működteti. Központjaink elsősorban a felnőtt korban látássérültté váló személyeket készítik fel az önálló életvitelre és a megváltozott élethelyzettel együtt járó külső-belső konfliktusok kezelésére. Ez a komplex szolgáltatása látássérültté vált személyek önállóságának visszanyerését célozza gyógypedagógus, rehabilitációs szakember, szociális munkás és pszichológus közreműködésével. Munkánk során az érintettek családját is képessé tesszük, hogy hatékonyan tudjanak alkalmazkodni, tudják támogatni az új élethelyzetbe került családtagjukat. Az oktatáson kívül fontos feladatunk a többségi társadalom érzékenyítése, szemléletformálása a látássérültek integrációja érdekében.
Eredményeink
- Érzékenyítő tréningek lebonyolítása
- Látássérült emberek számára szóló kiadványok akadálymentes megjelentetése (pl. a csecsemőgondozás gyakorlatáról szóló kiadvány)
- Fehér Bot Hetek rendezvénysorozat szervezése
- Vakok Állami Intézetében dolgozó szakemberek szakmai továbbképzésének támogatása
- Bűnmegelőzési tematikájú tréningek szervezése munkatársak és látássérült személyek részére
- Látássérült személyek körében előforduló szenvedélybetegségek tudatos kezelését megalapozó program megvalósítása
- Szakmai munkát segítő gépek, berendezések és egyéb eszközök vásárlása, a kliensek életkörülményeinek, életminőségének javítása érdekében
- Látássérültek által végezhető munkák felkutatása, képzési,-átképzési lehetőségek biztosítása
- Kulturális, szabadidős elfoglaltságok támogatása
Munkatársaink
Kuratórium
Csóka Ildikó
Kuratórium elnöke
Buzási Zoltán Péter
Kuratórium tagja
Csurik Magdolna Ibolya
Kuratórium tagja
Koza Beáta
Kuratórium tagja
Orsós Zsolt
Kuratórium tagja
Híd Elemi Rehabilitációs Központ (Bp. Hermina út 21.)

Lendvai Lilla
Szakmai vezető, gyógypedagógus

dr. Kiss Renáta
Pszichológus

Dénes Anna
Pszichológus

dr. Tolnayné Csattos Márta
Gyógypedagógus, rehabilitációs szakember a látássérülés területén

Kovács Maja
Klienskoordinátor, szociális munkás

Dr. Tóth Gábor
Informatika oktató

Nagy Vince
Informatika oktató

Tárkányi Edit
Rehabilitációs szakember a látássérülés területén
Megoldás Elemi Rehabilitációs Központ (Tata, Deák Ferenc utca 5/B.)

Joszt László
Szakmai vezető, szociális munkás, rehabilitációs szakember

Bartha Beáta
Klienskoordinátor

Bartucz István
Informatika oktató

Fazekasová Bianka
Pszichológus

Kovács Lia
Gyógypedagógus

Lendvai Lilla
Gyógypedagógus

Lökkös Attila
Ügyvezető
Közérdekű dokumentumok
Fény a Sötétben Alapítvány alapító okirata
Korábbi évek jelentései elérhetőek a bíróság alábbi felületén:
https://birosag.hu/ugyfeleknek/civil-szervezetek/civil-szervezetek-nevjegyzeke